Pompás lehet az idei évjárat, már elkezdődött a szüret

Pompás lehet az idei évjárat, már elkezdődött a szüret


Magyarországon a Csabagyöngye szedésével indul a szüret, ez a legkorábban érő szőlőfajta, amit szorosan követ az Irsai Olivér, ezt a napokban kezdik szüretelni – ismertette Tornai Tamás, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnökségi tagja.

“Mi tervezünk, aztán a természet eldönti, hogy mikor is kell kezdeni a szüretet” – fogalmazott a szakember, aki szerint megfigyelhető, hogy

a betakarítások egyre korábbi időpontra tolódnak,

ami természetesen igaz a szőlő rügyfakadására, virágzására, és az érés kezdetére is. Ráadásul az egyes fázisok egyre közelebb is kerülnek egymáshoz.

Idén a szőlőtermelők nem nagyon panaszkodhatnak, jegyezte meg Tornai Tamás, aki viszonylag konszolidált évnek nevezte a mostanit, annak ellenére is, hogy elmaradt a téli csapadék és nem töltődött fel a talaj nedvességgel, valamint igen változékony, szélsőséges arcát mutatta olykor az időjárás is.

A Nagy-Somlói borvidéken mindenesetre, ahogyan az ország más területein is, nagyon bizakodóak.

Kiváló minőségű, mennyiségben pedig némileg növekvő, jó közepes termés betakarításával számolnak.

A magyar szőlőtermés évente körülbelül 4 millió hektoliterre tehető, világszerte pedig mintegy 280 millió hektoliterre.

Nyitókép: MTI/Varga György





Source link